|
Tisztelt Tagszervezetek, Lista! Az idei évtől az MTFSz tulajdonában álló SPORTident-készlet átkerül az irodába, Kiss Zoltán irodavezetővel lehet majd intézni a bérleti igényeket. A változás számos ponton magával hozza a bérleti feltételrendszer módosulását is, amelyet az elnökség legutóbbi ülésén elfogadott, és felkerült a honlapra is. A fő változások:
- Tekintettel a regionális rangsorolók és kisebb versenyek rendkívül változatos igényeire, valamint a terjedő klub-tulajdonú csomagokhoz kért kiegészítés jellegű bérlésekre, megszűnik az eddigi kis- ill. közepes csomag, helyette max. 40 ellenőrzőpont-dobozig részegységenkénti árazás lép életbe a rendező igényeinek megfelelően. A 40 doboznál nagyobb igényű versenyeknél továbbra is megmarad a 70 Ft/fős díj. - Technikai okokból kikerül a teljes rendszerből, és külön, viszonylag magas bérleti díja lesz az aggregátornak. Ezt nem tudjuk az irodában tárolni, egy másik szövetség alagsori raktárában kaptunk hozzá helyet, és az átadás-átvételekhez kapcsolódó egyeztetési kényszer miatt csak a legnagyobb, legfizetőképesebb versenyeket tudjuk kiszolgálni vele. Némi kompenzációként bekerül viszont a teljes rendszerbe az eddig külön árazott rajtóra. - Szeretnénk, ha az irodavezető az eddigieknél precízebb átadás-átvételi leltárokra tudna koncentrálni, az elveszett, kintmaradt eszközök követése érdekében. Nem lesz kapacitása minden verseny előtt a dobozok programozásának ellenőrzésére, ill. adott esetben visszaprogramozására. Ezért a jövőben a rendező (ill. az általa megbízott SI-kezelő) felelőssége a verseny előtt a programozások ellenőrzése, valamint kötelessége a visszaadáskor az eredeti kódnak megfelelő visszaprogramozás. Továbbra is ellenőrizni fogjuk az elemszinteket havi rendszerességgel, ha ezek során kiderül, hogy az utolsó bérlő nem megfelelően programozott dobozokat vitt vissza, akkor fenntartjuk a jogot pótdíj számlázására soron kívül! - Átalakításra kerül a kiadható dugókák után fizetendő díj is. A tényleges használat a standard html eredménylistából nem, csak a minősítésszámításhoz is használatos CSV eredményfájlokból vagy SI-adatbázis-mentésekből állapítható meg, mivel csak ezek tartalmazzák a dugókaszámokat. Ezzel az irodavezetőnek szintén nem lesz kapacitása foglalkozni, különös tekintettel arra, hogy jelentős késésekkel is érkeznek. Ezért a 200 Ft-os használatarányos díjat a jövőben csak abban az esetben tudjuk a számlázáshoz alkalmazni, ha a rendező legkésőbb a felszerelés visszavitelekor listát ad a használatról. Ellenkező esetben 100 Ft/elvitt db/futam áron történik a számlázás, függetlenül attól, hogy esetleg nem is volt minden dugóka használva, ill. a fiatal kategóriák számára továbbra is kötelező elem lesz az ingyenesség. A többi kategóriában a bérleti díj meghatározása a rendező döntése lesz. - A felszerelések átadása és átvétele (különös tekintettel az aggregátorra) az eddigi külső kezelőknél megszokottól pont ellentétesen, munkaidőben lehetséges. A teljes bérleti feltételrendszer elérhető innen!
Üdvözlettel, Kiss Zoltán irodavezető Kovács Balázs elnökségi tag, IT-bizottság SI-referens Less Áron főtitkár Scultéty Márton IT-bizottság vezető
|