Jó tanuló, jó tájfutó
A Budapesti Tájfutó Napok keretén belül megrendezett Bajnokok Vacsoráján került sor Fekete Jenő György, tiszteletbeli elnök által alapított díjak átadására. Ez alkalommal a „Jó tanuló, jó tájfutó” díjat Weiler Virág és Lengyel Ádám vehették át. Az „Ezüst futócipőt” Gárdonyi Csilla kapta. Itt került sor a Budapest Tájfutója díjak átadására is.
Búcsúzik a Tájoló, jön a Hangyaboly
Karácsony előtt a Tájoló szerkesztősége megtartotta utolsó évzáróját, amelyről rövid beszámoló olvasható alább. Ugyanakkor a BTFSZ 2017-ben is folytatja a hagyományt, vagyis papír alapú tájfutó újság kiadását Hangyaboly néven.
Hangyaboly előfizetők
A Hangyaboly magazin aktuális előfizetői listája itt elérhető. Ha valaki kimaradt volna, azt kérjük a szerkesztőségnek jelezni: hangyabolymagazin KUKAC gmail PONT com.
2016-os díjazottak
A BTFSZ elnöksége utolsó 2016. évi ülésén döntött az idei díjazottakról.
Elhunyt Kozma László
Sajnálattal közöljük, hogy türelemmel viselt betegség után, életének 81. évében, 2016. július 12. hajnalban elhunyt Kozma László sporttársunk.
Átalakult a BTFSZ Elnöksége
A BTFSZ 2016. május 5-én tartotta éves rendes közgyűlését. Bugár József és Gyalog Zoltán lemondása miatt tisztségviselők választása is napirenden volt.
Erdőtakarítás Dobogókőn
Április 12-én vasárnap a civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodások keretében jégkár utáni önkéntes erdőtakarítást szerveztek Dobogókőn.
Emléktábla avatás
A BTFSZ elnöke, Bugár József kezdeményezésére a szövetség emléktáblát állít a 2011-ben elhunyt Valkony Ferenc emlékére Hűvösvölgyben, a Szepesi utca végén lévő réten, amely kedvelt versenyközpontja volt a kőbányai sportvezető által rendezett kisversenyeknek.
Kazi csendben elment
85 éves korában elhunyt Lovas Kázmér, I. osztályú versenybíró, a Tipográfia örökös tagja, aki kedves időtöltése a tájékozódás mellett, megszállottan gyűjtötte az érmeket, régi pénzeket is.
Budapest Összetett Bajnoksága
Felkerült a dokumentumtárba a 2013-as budapesti összetett bajnokság táblázata. A 12-16 kategóriákban a jobb 2, a 18-20 kategóriákban a legjobb 3 egyéni bajnokság helyezési számainak összegzése adja az összetett eredményt.