Bajnokok Vacsorája 2020
Mint arra Bugár József, az MTFSZ elnöke a Bajnkok Vacsorája megnyitóbeszédében kitért, idén 25-ik alkalommal hívta meg a BTFSZ Budapest legjobbjait egy ünnepi vacsorára. Elmondta, hogy az első alkalom Dr. Fekete Jenő kezdeményezésére jött létre. Akkor 4-6 bajnokot köszönthettek a vendéglátók. Idén közel 40 bajnoka van budapestnek, ami nem csak a bajnokságok számának növekedésével magyarázható. […]
Diák Teremtájfutó Budapest Bajnokság – dátum változás!
A Diák Teremtájfutó Budapest Bajnokság a tervezetthez képest egy héttel később, január 25-én kerül megrendezésre. Az időponton kívül minden más változatlan, a kiírás ide kattintva elérhető. Az előzetes nevezéseket e-mailben várják a szervezők a sulekabel@gmail.com címre január 23 éjfélig (név, iskola/egyesület, korcsoport). Természetesen helyszínen is lesz lehetőség nevezni. Szombat délelőtt, azaz január 25-én lesz a Szenior […]
Budapesti Tájfutó Napok 2020. 01. 18-19.
Idén január 18-19. között lesznek a Budapesti Tájfutó Napok, melynek keretein belül, a Bajnokok Vacsorája, illetve a Ripszám Henrik emlékverseny megrendezésre kerül. Szombat este 18 órakor kezdődik a Bajnokok Vacsorája, ahova szerencsére az 57 meghívottból 54-en el tudnak jönni. Itt átadásra kerül a Budapest Tájfutó Sportjáért Díj, a Budapest Tájfutója Díjak, illetve Dr. Fekete Jenő jóvoltából az Ezüst […]
Ripszám Henrik emlékverseny 2020
Megjelent a 2020-as Ripszám Henrik emlékverseny kiírása, honlapunkon olvasható. Újdonság, hogy az entrylight-ban lehet előnevezni. 2020-ban a verseny 95 éves, a BTFSZ pedig 50 éves lesz. A jubileumi évfordulók jegyében erre az alkalomra készített, pályával felülnyomott, vízálló papírra nyomtatott 1:10 000-es térképet az előjelentkezéskor igénylők a jelentkezéskor vehetik át. A pályák megegyeznek a korábbi évek pályáival. A […]
Szenior találkozó
Örömmel látjuk, hogy nagy számmal jelentkeztetek a szenior találkozóra. Több okból a további jelentkezéseket a mai naptól az entry light-on várjuk. Akik eddig a kérdőív kitöltésével jelentkeztek, átkerültek. Az esemény végül délelőtt 10 órakor kezdődik. Mivel az ebédidő pont beleesik a tervezett programba, aki az entryben 18-án éjfélig jelentkezik, annak étkezést is biztosítunk. A programokat ide kattintva éritek […]
Budapest Bajnokságok pályázati kiírás
Megjelent a jövő évi Budapest Bajnokságok pályázati kiírása, várjuk tagszervezeteink jelentkezését. Ide kattintva eléritek. Pályázzatok bátran!
50 év – versenyzők
Kezd kialakulni a lista, amely összegzi az 50 éve tájfutásban résztvevő személyek listáját. Ide kattintva éritek el az oldalt.
Végleges a jövő évi Budapest Válogatottak névsora
Budapest Válogatott
Bajnokok Vacsorája – 2020
A 2020-as Bajnokok Vacsorájáról ide kattintva olvashattok. A meghívottak listája már majdnem teljes.
„Jó tanuló, jó tájfutó” pályázat kiírása- 2019
Megjelent a 2019-es év „Jó tanuló, jó sportoló” pályázata Dr. Fekete Jenő Györgynek köszönhetően. A kiírás ide kattintva érhető el, illetve a nevezési lapot itt találjátok. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad: Dr. Fekete Jenő György, tel: 385-6373, e-mail: fekete.jeno1@chello.hu Sikeres pályázást kivánunk!






Kövess minket a Facebookon!